A zöldtetők építése manapság már nem csak hóbort, vagy divat. Egyre inkább az élhető város részévé válik. Kialakítása pedig összefogott ismereteket követelő szakmai feladat.
Az egységes, összeillő rendszerű zöldtető, mint építészeti szerkezet bizonytalanságot, vagy pozitívan fogalmazva számtalan kihívást rejthet magában mind a tervező, mind a kivitelező, mind az építtető szemszögéből. Mindez nincs, ha a teljes zöldtető rendszert, vagy annak minél több elemét egy megoldás biztosítja. Erre mutat jól hasznosítható példát az AlkorGreen – a komplett zöldtető.
Az Alkor egy olyan anyagcsalád, amelynek tagjai az építőipar, azon belül a vízszigetelés számos helyén bizonyították már kiválóságukat, sok országban. Gyártója, a RENOLIT cégcsoport pedig a világ egyik legnagyobb műanyag fóliákat készítő vállalatcsoportja, több nyugat-európai, ázsiai, amerikai és afrikai gyárral. Az Alkor anyagokat így több millió négyzetméteren használták már szerte a világon, így Magyarországon is.
Mi is tehát az AlkorGreen?
Egy olyan zöldtető rendszer, melynél az alkalmazott rétegeket, azaz a talajtakarótól a szűrő, szivárgó rétegeken át le a vízszigetelésig mindent egy egységesen átgondolt, biztonságos szemlélet ad. Nem kell a különböző rétegek, rétegelemek jellemzőit, összeférhetőségét, és egységes működőképességét keresni, vizsgálni, mert azt már kitalálták. Csak alkalmazni kell, a következőkben leírtak szerint, egy csokorban összefogva kínálva annak kifejlesztőjétől, gyártójától.
Mielőtt alkalmaznánk, azért még néhány szó arról, mit is nyújt ez a zöldtető rendszer, és mit is tartalmaznak annak elemei, mit érdemes róla előzetesen tudni.
Az AlkorGreen rendszer az AlkorPlan® vízszigetelő lemezre épül. Ez egy olyan műanyag vízszigetelő anyag, amely 100%-ban visszaforgatható, sőt szemben sok más szigetelőanyaggal, a gyártó vissza is veszi bárkitől egész Európában a Roofcollect program keretein belül. Az AlkorPlan® lemezek élettartama az angol BBA minősítő intézet által igazoltan, 30 évnél is magasabb.
Az AlkorGreen-t extenzív zöldtetőkhöz ajánljuk, ahol ebből következően a növényzet aljzatául szolgáló ültetőközeg vastagsága 3-15 cm közötti, így az ebből származó tetőteher 30-150 kg/m2.
A fenntartási igény minimális, alapvetően ezek nem járásra, állandó közlekedésre való tetők, a növényzet jellemző fajtái például a különböző varjúháj félék, egyéb, kisebb lágyszárú növények, fűfélék.
Az AlkorGreen rendszer részei
Ezt a rendszert 1° és 5° közötti lejtésű tetőkhöz javasoljuk használni.
- AlkorPlus® 81017 – növényzet és táptalaj keveréke
Ez egy olyan ásványi- és szervesanyag keverék, amely mint táptalaj egyben tartalmazza a növényállomány alapkeverékét, víztartalékot, oxigént, és a gyökérszerkezet megkötéséhez szükséges adalékokat. A szemcsemérete 0-12 mm közötti, szállítási sűrűsége 0,95 t/m3 (szétterítve kb. 1,50 t/m3), pH értéke 6,5-8 közötti, tömege cm vastagságonként 13,5 – 15,5 kg. 25 kg-os zsákokban, 40 zsákot tartalmazó raklapokon szállítjuk. Igény esetén nagyobb zsákos, ömlesztett, silós kiszerelés is lehetséges.
- AlkorPlus® 81016 – víztartó réteg
Ez a réteg még szárazság, vagy tartós hőség idején is megfelelő mennyiségű vizet biztosít a növényzet tartós létéhez, növekedéséhez, fejlődéséhez. Olyan ásványi szál keverék, amely tartós, korhadásra, rothadásra nem képes, arra nem érzékeny. Sűrűsége 70 kg/m3, vastagsága 25 mm, 9 m hosszú, 1 m széles feltekercselt állapotban kerül kiszállításra. Egy tekercs 15,75 kg-os.
- AlkorPlus® 81015 – vízelvezető és szűrőréteg
Dombornyomott kemény műanyag lemez (polipropilén), amelynek felső felületére gyárilag (nem szőtt szerkezetű) szövetfilcet rögzítettek. Ez a szövetfilc meggátolja, hogy a fentebbi rétegekből, a táptalajból származó részecskék a szűrőrétegbe jussanak, megakadályozva annak eltömődését. A szűrő (drén) réteg pedig lehetővé teszi a fölösleges vízmennyiség eltávozását, elvezetését. Átlagos vízelnyelése 1,0 l/m2, átlagos víztároló kapacitása 3,5 l/m2. Vastagsága 8 mm, tekercshossza 25 m, a domborlemez szélessége 2,2 m, a szűrőfilcé 2,4 m. Súlya 1,2 kg/m2, így 1 tekercs 66 kg-os.
- AlkorPlus® 81014 – csúsztató réteg, vagy AlkorPlan® 35121 – védőréteg
Ez biztosítja az alatta lévő réteg mechanikai sérülések elleni védelmét. Az AlkorPlus® 81014 csúsztató réteg egy 3-rétegű, kétszeresen fonott szerkezetű polipropilén anyag, amely kiváló páraátbocsátású, 1,5 m x 25 m-es tekercsben kerül forgalomba. Alternatívaként az AlkorPlan® 35121 védőréteg pedig egy olyan kétrétegű lemez, amelynek felső rétege egy PVC fólia, melyre alulról műanyag filcet lamináltak. Összvastagsága 0,6 mm, 2,10 m x 25 m-es tekercsekben szállítják.
- AlkorPlan® LA 35177 – vízszigetelő lemez
Ez biztosítja a tető teljes, és garantált vízhatlanságát. Az anyag egy 1,5 mm vastag, különleges összetételű, lágyított PVC lemez, melynek külön üvegszálas filc erősítése van, aljára pedig 300 g/m2-es poliészterfilcet kasíroztak. Sikeresen átment az FLL gyökérállósági teszten. Teljes vastagsága 3,3 mm. 2,05 m széles, 20 m hosszú tekercsekben gyártják. Felületi súlya 2,12 kg/m2, így egy tekercs kb. 65 kg-os. Javasolt bedolgozási módja a forró levegős hegesztés – mint felületfolytonosító eljárás, és a teljes felületű ragasztás az AlkorPlus® 81068-as jelű ragasztóval. Ezzel biztosítható, hogy a szigetelőlemez soha ne mozduljon el, még a nagyobb lejtések esetében sem.
- A vízszigetelés alatti hőszigetelést azzal tudjuk megvédeni az alulról, az épület belseje felől támadó párától, ha a hőszigetelés alá a szintén rendszertartozékként kapható AlkorPlus® 81012-es jelű polietilén párazáró fóliát fektetjük.
Az AlkorGreen rendszer előnyei
- komplett, esztétikus, gazdaságos tetőrendszer
- bár alapvetően extenzív zöldtető rétegrendű, de könnyen adaptálható intenzív zöldtetőkhöz is
- kiváló zajcsillapítást biztosít
- csökkenti a fűtési-, és hűtési költségeket
- kiváló élettartamot garantál a vízszigetelés által
- elenyésző a fenntartási költsége
- alacsony súlyú
- szép, barátságos környezeti képet ad
- csökkenti az esővíz elszivárgást, javítja az esővíz felhasználást
- oxigént termel
- csillapítja, vagy elnyeli az elektromágneses sugárzást
- minden elemét egy helyen megkapja, mellyel időt és fáradságot takarít meg.
Kapcsolódó cikkek:








Betöltés...



