Passzív ház: Passzívház magazin, Passzívház - Családi ház

Passzívház közeli, alacsony energiájú családi ház építése

Tervező: Sigray+Partner Építész Iroda

Gyakori életszituáció, amikor már kirepülnek a gyerekek, és a szülők kisebb házat szeretnének építeni. Ugyanígy gondolkozott a házaspár, akik egy földszintes, korábbi házuknál kisebb, jó energetikai értékű házat terveztek felépíteni.

2011 végén kezdődött a ház tervezése, és 2013 elején költözik be a házaspár az elkészült alacsony energiájú házba.

A tervezési program a nappali, étkező, konyha funkciókon kívül gardróbbal, és fürdőszobával egy egységként tervezendő hálószobára szólt. Valamint biztosítani kellett a nagymamának egy hálószobát, és ahhoz kapcsolódó fürdőszobát, illetve kis gardrób részt. A már saját családdal rendelkező gyerekek gyakran látogatják a szülőket, így részükre mindenképpen biztosítani kellett a (már nem gyerekszobaként feliratozott:) ) vendégszobát.

A családi házhoz garázst kellett illeszteni, amelyből közvetlen kapcsolatot biztosított a tervező a gépészeti helyiségen keresztül a lakóegységgel.

A megbízóknak céljuk volt, hogy a ház közelítse meg a passzívház kritériumot, de nem feltétel, hogy elérje. Fontos szempont volt a nagy fedett terasz biztosítása.

 

Tervező: Sigray+Partner Építész Iroda

Szerkezeti megoldások:

A 30 cm vázkerámia falazatra 20 cm Austrotherm Grafit Reflex hőszigetelő vakolatrendszer került.

A nyílászárók passzívház minőségű műanyag ablakok, erkély, illetve tolóajtók, Internorm Thermo Passiv típusok.  A 20 cm hőszigetelésbe, rejtett vakolható zsaluzia tokok kerültek beépítésre.

A beépítés során a tokokat 4 cm hőszigetelés rátakarással helyezték el, az alsó csomópontokban purenit toktoldót használtak.

A külső oldalon egy vízzáró EPDM szalag került beépítésre, a belső oldalon  légzárást biztosító fóliákat helyeztek el. Ugyanígy jártak el a csőáttöréseknél is, aminek köszönhetően a Blower door teszt a vártnál jobban sikerült, annak ellenére, hogy a teraszajtónak végül a passzívházaknál megszokott bukó-toló helyett egy emelő-toló típust választottak.

Internorm nyílászárók és bejárati ajtó

A vasbeton lemezalap alatt nagy teherbíró képességű XPS hőszigetelés került beépítésre. Enyhén lejtős telekről van szó, továbbá a kedvezőtlen talaj adottságok miatt a lejtő felőli oldalon sávalapozást is kellett készíteni.  A hőhídhatás csökkentése miatt ezt a sávalapot is a lábazatnál használt formahabosított polisztirol hőszigeteléssel látták el az oldalak mentén. A sávalap és a lemez kapcsolatát pontszerűen kialakított Liapor beton „sámlik” biztosítják, amelyek között a fent említett XPS hőszigetelés kitöltés készült. A termikus burok határán túlnyújtott ún. fagyszoknyát is XPS hőszigetelésből alakították ki.

A tömegformálásnál is találkozott az építész és a megrendelő igénye. Energetikai és építészeti szempontból is cél volt az egyszerű tömegformálás.

A nettó 114 m2 lakóterű családi ház tervezésénél a kötelező engedélyezési tervek mellett elkészültek a részletes csomóponti részletrajzok is. A részletrajzok segítséget nyújtanak a kivitelzőknek az építésnél, a tulajdonosnak az ellenőrzésnél. A részletesen kidolgozott csomópontok nélkül nem lehet alacsony energiájú épületet megépíteni. Hiszen már a tervasztalon kell végiggondolni minden apró részletet.

A részletrajzokra minden egyes fázisban szüksége van a kivitelezőknek.

Tető hőszigetelése:

Ott jártunkkor a belső burkolási munkák folytak. Éppen akkor fejezték be a padlás hőszigetelését, amihez fújt cellulóz hőszigetelést választottak.  A termikus burok folytonossága és a hőhidak minimalizálása miatt a talpszelemeneket a monolit vasbeton födémtől ún. papucsfával eltartva helyezték el. A talpfák közötti réseket a cellulóz hőszigeteléssel lehetett a legoptimálisabban kitölteni.  A nyári túlmelegedés ellen átszellőztetett padlástér beszellőzését az eresz mentén oldotta meg az építész, a kiszellőzést pedig pontszerűen szellőzőcserepekkel a gerinc és az élek mentén.

A cellulóz fújásakor ennek a szellőző keresztmetszetnek biztosítására kellett a kivitelezőnek odafigyelni, a többi felületen viszonylag gyorsan és egyszerűen tudták elhelyezni a szigetelést, ami végül a kedvező árajánlat miatt, teljes felületen, 44 cm magasságban készült el. A tulajdonosok már most észrevették, hogy nagyon sokat számít a tetőben elhelyezett hőszigetelés. Mínusz 6 fokos külső hőmérsékletnél 24 óra alatt csak 1 fokot esett a belső hőmérséklet úgy, hogy  a kazán nem kapcsolt be.

cellulóz hőszigetelés

A gépészeti tervezésnél is a cél az energiatudatos üzemeltetést volt, úgy hogy környezetvédelmi szempontból is a lehető leghatékonyabb legyen (a káros anyag kibocsátás minimalizálása).

Gépészeti tervezés:

Az épület helyiségeinek fűtését alapvetően felületfűtéssel (padlófűtés) oldottuk meg. A fürdőszobákba törölközőszárítós radiátorokat, míg a garázs temperálására sima lapradiátort terveztünk kiegészítésként.  A padlófűtési köröket az osztó-gyűjtőktől külön-külön láttuk el. A helyiségek hőmérsékletét a felületfűtéseket szabályozó termosztatikus szelepek állítják be. Az energiatermelést egy Baxi Luna Platinum 1.12 típusú kondenzációs fali kazán biztosítja, amelynek a hőteljesítménye: 2,1-12,4 kW. Az alacsony fűtési hőigény miatt kellett olyan teljesítmény tartományú kazánt választani, amely kis teljesítményre is képes leszabályozni, az épület aktuális hőigényeihez igazodva.

TwitterFacebookGoogle GmailMegosztás

4 comments to Passzívház közeli, alacsony energiájú családi ház építése

  • Müller Imre

    Tisztelt Címzett!
    Kísértetiesen hasonló energetikájú és funkciójú családi házat szeretnénk építeni 2015 tavaszi kezdéssel, melyhez keresem a tervezőt és a kivitelezőt lehetőleg egy személyben. Az Ön cége tud ebben segíteni?

    Üdvözlettel:
    Müller Imre

    • ph-magazin.hu

      Tisztelt Müller Imre!

      A tervező építész iroda a Sigray + Partner Kft. Javasolom, hogy az irodánál érdeklődjenek a kivitelező cégről. Egy szakavatott, és több referenciával rendelkező cég.

  • Szilágyi Györgyné

    Üdvözlöm,nagyon tetszik a ház de nem derült ki hogy termoenergia vagy gázfűtést használtak!

    Köszönöm:szilágyiné

KÉRJÜK, MONDJA EL VÉLEMÉNYÉT!

  

  

  

A következő HTML tag-ek használata engedélyezett:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>