Passzív ház: Passzívház magazin, Passzívház - Családi ház

Passzívház teniszcsarnok Svédországban

Passzivhaz teniszcsarnok

FOTO: IG Passivhus Sverige Építészet: Kent Pedersen Dánia

2010-ben írtak ki  egy nemzetközi építészeti pályázatot a svédországi växjöi teniszcsarnok építésére.

Alapvető kritérium volt, hogy faszerkezettel épüljön a csarnok és passzívházként üzemeljen.

A pályázatot a Södra erdészeti egyesület írta ki a teniszlegendával, Stefan Edberggel, és még további tenisz sztárokkal összefogva.

passzivhaz- teniszcsarnok

FOTO: IG Passivhus Sverige

A Södra erdészeti egyesületnek több, mint 50.000 tagja van. A tagok együttesen a Svédország déli részén lévő magánerdőknek több mint a felét birtokolják.  A szövetség célja volt, egy olyan sportközpont létrehozása, amely ugyanazt kínálja mint a korszerű teniszcsarnokok,  és emellett megfelel a szigorú klímavédelmi előírásoknak is.

Több mint 200 pályázat érkezett, végül a szerződést a dániai építész Kent Pedersen és csapatával kötötték meg.

Passzivhaz-Teniszcsarnok

FOTO: IG Passivhus Sverige

A passzívház kritériumoknak megfelelő teniszcsarnok belmagassága 9 méter.

3 teniszpályát, egy edzőtermet, valamint egy kétszintes szolgáltatási épületrészt alakítottak ki, amelyben kávézó, öltözők, konferenciatermek kaptak helyet.

Az erdészeti társaság támogatásával épült a passzívház, így nagy hangsúlyt kapott természetesen a fa használata a tervezésnél.

passzivhaz teniszcsarnok

FOTO: IG Passivhus Sverige

A tervezés során az épület tulajdonosa úgy döntött, hogy a passzívház PHI tanúsítást kéri, vagyis egy minősített passzívházat épít.

A passzívház teniszcsarnok energia vonatkoztatású területe:  3.600 m². Az épület félig alápincézett, ahol az épületgépészet és egy fitneszterem is helyet kapott.

A déli homlokzat a teljes felületen üvegezett.  A kétméteres tetőtúlnyúlás védi az épületet nyári túlmelegedés ellen.

FOTO: IG Passivhus Sverige

A fa tartószerkezet:

A csarnok fesztávolsága 37 m.

Hat darab 1,8 m magas rétegelt-ragasztott fa gerenda  támasztja alá a tetőszerkezet. Rétegelt-ragasztott fa pillérek adják át a terhelést a beton alapoknak. A külső falszerkezetnél 400 mm -es TJI gerendákat építettek be.

passzivhaz teniszcsarnok

FOTO: IG Passivhus Sverige

Tartószerkezet

Az épület egy tó közelében helyezkedik el, így magas talajvízzel kellett számolni, a pince egy részénél talajvíznyomás ellen kellett méretezni a szigetelést. Ez passzívházaknál külön kihívást jelent.

Tervezési adatok:

Külső falak U-értéke: 0,09-0,13 W / (m² K)

Tető U-értéke: 0,07 W / (m² K)

Födém U-értéke: 0,13 W / (m² K)

Hőhíd elemzés -Csomóponti részlet a tető és a külső fal közötti kapcsolatról

A standard megoldás egy tiszta alumínium profil, ami elfogadhatatlan hőhídat eredményezne. Ez a megoldás természetesen kizárt volt a passzívház tervezés során. A passzívház megoldásnál a hőszigetelő réteg nincs átlyukasztva. Az alumínium profil a külső fal belsejében ér véget – így hőhídmentes a szerkezet.

FOTO: IG Passivhus Sverige

Üveg homlokzat

Az üvegfal illesztések kialakításán az építészek más szakmákkal összedolgozva, közösen hozták meg a azokat a megoldásokat, amelyek egyaránt szolgálják a kifinomult designt és a magas energia-hatékonyságot.

FOTO: IG Passivhus Sverige

Mivel a homlokzat függönyfal szerkezete teherbíró funkciókat is ellát, nem volt lehetséges, hogy megakadályozzák a hőhidakat bizonyos csavaros kapcsolatoknál.

Üveg homlokzat adatai:

Uf (beleértve a csavarokat is): 0,73 W / (m2K)

Uf (nyíló rész): 1,56 W / (m2K)

Ug (6-20-4-20-4): 0,5 W / (m2K)

ψ: 0,035 W / mK

Uw: beépített üveg homlokzat: 0,64-0,92 W / (m2K)

Az üveg homlokzata profilja- csatlakozási részlet a külső falhoz

Épületgépészet

Két  szellőztető készülék biztosítja az épület friss levegő utánpótlását, de csak a teniszpálya területét látja el fűtött levegővel, a többi helyiség fűtését radiátorokkal oldották meg.

Nem volt eddig tanúsított szellőztető készülék 6.000 m³ / h levegő mennyiség felett. Szerencsére, találtak egy svéd gyártót, aki hajlandó volt a hővisszanyerős szellőzőrendszerét a PHI által tanúsíttatni Így nem járt pontlevonás a PHPP-ben, egy tanúsított készülék került beépítésre. A rendszer egy rotációs hőcserélő – az első a maga nemében, ami megkapta passzívház minősítést.

  1. ábra: Az első hitelesített rotációs hőcserélő Svédországból
  2. ábra: A minőség biztosítása az építési fázis során

Az ellenáramú hőcserélők nem biztosítják a szükséges fagyvédelmet  Växjöben, ahol a hőmérséklet hetekig akár -20 ° C alatt is lehet a téli hónapokban. Bár négy talajhő hőcserélő melegíti elő a levegőt, ezek az eszközök megfagynak, és rendszeresen fel kell olvasztani. Van ugyan egy svéd szabadalom a keresztmetszet felolvasztására, ami ugyan kevés energiát használ, de még a felolvasztásra felhasznált energiát is figyelembe kellett venni természetesen a PHPP számításban.  Növeli az energiafogyasztást és csökkenti a hatékonyságot, de elkerülhetetlen az eljárás.

Gépészeti adatok:

Szellőztető egység rotációs hőcserélő ( ƞ = 82%), biztosítja a tenisz csarnok hő és levegő szükségletét,

  • A vezetékek maximális térfogatárama: 6700 m3 / h,
  • Átlagos légcsere: 0,40 1 / h,
  • Szabályozott a CO2 szint
  • 4 talajhőcserélő melegíti elő a kültéri levegőt

A teniszpályák melletti helyiségek hő-és melegvíz-ellátása távhővel történik: Växjö Energie termeli a távfűtés mintegy 95%-át,.

Fa hulladékot és a tőzeget használnak fel, ezért az egyik leginkább környezetbarát távfűtőmű az országban.

A PHPP számítások szerint, az épület teljes fűtési igénye 12 kWh / (m² a).

Építési költségek:

Svédországban a megépült passzívház teniszcsarnok nagyon jó példát ad a világnak, hogy egy északi országban, egy sportcentrum létesítmény passzívházként is megvalósulhat.

A passzívház teniszcsarnok építési költsége:   1.500 € / m2.

2-3 %-t jelentett a passzívház építési plusz költség egy normál csarnoképítéshez képest.

A projekt sikerében fontos szerepet játszott a projektben résztvevők képzése.

Az építőipari kereskedők is részt vettek egy napos passzívház tanfolyamon, hogy megismerhessék a passzívház építésnél fontos tényeket, részleteket. A faszerkezet nedvességvédelme és a passzív házak légzárása különleges figyelmet kapott a képzéseken.

Nagy volt a felelősség a passzívház tervezőkön, hogy minden egyes részlet megfeleljen a passzívház kritériumnak.

2011 októbere óta a svéd Passzívház Szövetség IG Passivhus Sverige már az üzleti életben is kulcsfontosságú partnere és tanácsadója az építészeknek, építtetőknek és építőipari cégeknek.

A szervezet alapítóinak célja, hogy a passzívházak minőségét biztosítsák a minősítéssel Svédországban, megosszák a tapasztalatokat és a tudást a megépült passzívház projektekről. Céljuk az is, hogy támogassák új termékek, fejlesztések megjelenését a passzívház témában.

TwitterFacebookGoogle GmailMegosztás

1 hozzászólás Passzívház teniszcsarnok Svédországban