Passzív ház: Passzívház magazin, Passzívház - Családi ház

Újabb minősített passzívház épül Magyarországon

passzivhaz

Tervező: Sigray + Partner Építész Iroda

A kisgyermekes fiatal házaspár Budapest környéki települést választott első, új családi ház otthonuk helyszínéül. A telekválasztásnál a döntésük egy hangulatos kis utca hosszúkás telkére esett.

2011 tavaszán keresték fel az építészt az elképzeléseikkel, egy földszintes kis házról.

Fontos szempont volt, hogy az épület ne lépje túl a rendelkezésre álló keretet, és biztosítsa a kívánt életteret a családnak.

Az épületben el kellett helyezni egy nappali – étkező funkciót, amelyhez szervesen kapcsolódik, de ajtóval leválasztható a konyha és a kamra. A szülői háló mellett 3 gyerekszobát, két fürdőszobát, leválasztható külön WC –t kellett biztosítani a gépészeti helyiség mellett.

Az utcafront DNY-i tájolású, a nappali-étkező terét részben az utca, részben az oldalkert felé kellett nyitni. Így, egy nagy saroknyitás alakult ki, amely biztosítja az optimális szoláris energia bejutását. Természetesen gondoskodni kellett a nyári túlmelegedés elleni védelemről is, a későbbiekben szólunk a zsaluzia tokok beépítéséről.

Az előírások szerint oldalhatárra kellett elhelyezni az épületet. Így az északi frontra nem lehetett ablakot nyitni, amit amúgy is érdemes elkerülni egy alacsony energia szintű épület tervezése során.

A megrendelők minősített passzívházat szerettek volna építeni.

Nem lehet minden háznál a passzívház szintet biztosítani. Akkor érdemes ezt a hőtechnikailag extrém jó értékű épületet elérni, ha a körülmények is adottak hozzá, valamint az építész és építtető igénye összetalálkozik, mindketten kedvelik az egyszerű tömegformálású épületeket. Valamint, ha az építész figyelembe veszi a passzívház tervezés irányelveit.

Jelen esetben nem volt nehéz a passzívház iránti igényt teljesíteni, hiszen a körülmények, adottságok is megalapozták ezt.

Nem volt kompromisszumra szükség, nem kellett engedni az elképzelésekből amiatt, hogy passzívház tervezés volt a cél.

Szerkezeti megoldások, hőszigetelések:

A passzívházakra jellemző hőhídmentes megoldásként a vasbeton lemezalapozás alá nagy nyomószilárdságú XPS hőszigetelést helyeztek el, ún. „fagyszoknya” túlnyújtással.

A 30 cm vázkerámia teherhordó falazatra 20 cm EPS Grafit Reflex hőszigetelő rendszer került.

Grafit Reflex hőszigetelés elhelyezése

A 3 rétegű solar üvegezésű műanyag nyílászárókat az Internormtól választották, ezek Thermo Passiv típusúak. A beépítés során a tokokat 4 cm hőszigetelés rátakarással helyezték el, az alsó csomópontokban purenit toktoldót használtak.

A nyílászárók fölé a 20 cm-es hőszigetelésbe rejtett vakolható zsaluzia tokokat helyeztek el.

passzivhaz

A koszorú 5 cm zsaluzatban bennmaradó Expert Fix kiegészítő hőszigeteléssel került kialakításra, így nőtt a zsaluzia tok mögötti hőszigetelés vastagsága, kedvezőbb lett a nyílászárók felső csomópontjának kialakítása.

A külső oldali vízzárást EPDM membránok, a belső oldali légzárást öntapadó fóliák biztosítják a nyílászárók beépítésénél.

Ugyanígy kellett eljárni a gépészeti vezetékeknél, ugyanis a ház fűtését elsődlegesen a szellőzőrendszer biztosítja, így az elszívást és a befújást biztosító csőáttörést légzáró módon kellett kialakítani.

passzivhaz

passzivhaz-gepeszet

A precíz kivitelezést a Bloower door teszt is igazolta.

A szellőzőcsövek a padláson a Leier mesterpanel fölött elhelyezett ásványi szálas hőszigetelésben futnak. A vezetékek nyomvonalát plusz egy ráterített réteggel látják el.

A passzívház tervezésnél nagy segítséget nyújt a PHPP energetikai számítás abban is, hogy a költségek oldaláról is optimalizálhassuk, hová, milyen mértékű hőszigetelés kerüljön.

A passzívház tervezésnél már a vázlattervek készítésénél ellenőrző PHPP energetikai számítás készül.

A földszintes tömegforma hátrányt jelent a passzívház tervezésben, hiszen a lehűlő felület aránya rosszabb a fűtött térfogatéhoz képest, mint egy kompakt formájú többszintes épület esetében. Ezt a hátrányt kell kompenzálni a vastagabb hőszigeteléssel. A tetőben ez nem olyan „fájdalmas” anyagilag, amennyiben fűtetlen padlástérben helyezzük el a hőszigetelést. Természetesen más mérlegelést kíván, hogy hol szigeteljünk vastagabb rétegben, ha szarufák között, illetve fölött kell a hőszigetelést vezetni. Abban az esetben már több szempontot is figyelembe kell venni, építészeti, esztétikai és az ár tekintetében is.

A termikus burok folytonosságának biztosítása érdekében a tetőszerkezetbe betervezett talpszelemeneket el kellett emelni a födémtől.

passzivhaz

Az oromfalak okozta hőhíd csökkentése végett az első két sort Ytong falazóelemmel építették.

passzivhaz-oromfal

Minden egyes csomóponti részletet elkészített a tervező (Sigray + Partner Építész Iroda), így a kivitelezőnek könnyű dolga volt, „csak” követnie kellett a megrajzolt részletmegoldásokat. Természetesen nagy odafigyelést igényel a kivitelező részéről is egy passzívház építése. Aki nyitott erre az új építési módra, jó szakember, a kiviteli tervek alapján meg tudja jó minőségben építeni a passzívházat.

Passzívház tervezésnél már az engedélyezési tervszinten végig kell gondolni az egyes részleteket, hiszen minden részlet egy kicsit más, mint a hagyományos épületeknél. A csomóponti megoldások befolyásolhatják a teljesítendő, építési előírásokban megadott értékeket. Emiatt is szükséges, hogy már az engedélyezési tervnél a tervező a csomópontok szerint számolja ki az épületre vonatkozó adatokat

(pl. építménymagasság).

Gépészeti tervezés:

A telken gázhálózat nem került kialakításra.

Az épület fűtését alapvetően a központi szellőztető rendszer biztosítja (levegő felmelegítését a levegő-talaj hőcserélő végzi).

Passzivhaz gépészet

A szellőztető berendezés hővisszanyerője az elszívott levegőből vonja ki a hőt és adja át a befújt levegőnek.

A tervezett hővisszanyerős szellőztető berendezés típusa: Paul Novus 300 DC, amely a gépészeti helyiségben került elhelyezésre.

Az épület használati melegvízellátását indirekt fűtésű tároló biztosítja, a melegvíz termelést alapvetően a vákuumcsöves napkollektorok biztosítják, kiegészítve 2 kW-os elektromos fűtőpatronnal. A hálózatban lévő HMV melegen tartásáról cirkulációs hálózat gondoskodik.

TwitterFacebookGoogle GmailMegosztás

13 comments to Újabb minősített passzívház épül Magyarországon

  • Olah Istvan

    Koszonet a remek cikkekert a magazinban! A talpszelemen elemelest en is remek otletnek tartom, es olvastam egy korabbi hozzaszolasra adott valaszukban, hogy a foamglass sajnos onmagaban nem mukodott. Ugy tudom a Purenitnek (egyes valtozatainak legalabbis) nagyobb a nyomoszilardsaga es konnyebb megmunkalni is. Mivel mashol hasznaltak a hazban Purenit-et erdeklodnek, hogy mi az oka, hogy nem azt hasznaltak Foamglass helyett? Valami mas anyag tulajdonsag miatt nem megfelelo erre? Koszonettel, Istvan
    (Elnezest az ekezetek hianya miatt)

  • R.Laci

    Tisztelt Ph Magazin!
    Ez a haz szamomra nagyon tetszik, szinte azonnal elfogadnam.95% ban en is ilyet terveztetnek. Kerdesem . Mennyibe kerulhet a konkret haz terve. Hol lehet MO. n Habuveget kapni, es mennyiert??
    Udvozlettel R laszlo

    • ph-magazin.hu

      Kedves László!

      Azt javasoljuk, hogy a tervező irodánál érdeklődjön a tervezési árról.
      A habüveget a Lambda Systeme cég forgalmazza, de ha a Foamglas kifejezést beírja, lehet, hogy más forgalmazót is talál az interneten.

  • dr Oros Ferenc

    Méd több tipusu ház bemutatással és kb.ár egjelöléssel várnánk a következő magazint.
    Mi a XIV.ker-ben lakunk, de a panellakásból szeretnénk kimenvén a kerületben maradni, úgy kb 8-10 lakásos társasházban az önök építési módszerükkel.
    Éppen ézért érdeklődöm az ár irányában. Tisztelettel, OF

    • ph-magazin.hu

      Tisztelt dr. Orosz Ferenc!
      Éppen egy másik olvasónk is az ár iránt érdeklődött. Így ugyanezt a választ tudjuk általánosságban megadni, hogy kb. 20%-os plusz költséget jelent egy passzívház építése, egy hagyományos, mai előírásoknak megfelelő épülethez viszonyítva.

  • HELENA

    Tisztelt PASSZIV HÁZAK MAGAZIN. Kérjük, hogy e témák bármelyike NYOMTATHATÓ LEGYEN- több KÉP – mert a TELEK vásárlás előtt beszélni kell a szakemberrel, és mi is érteni akarjuk.

    Köszönettel, várjuk a lehetőséget, a képeket.

    • ph-magazin.hu

      Kedves Érdeklődő!
      Csak online formában jelenik meg a Passzívház Magazin. Nincs módunkban a képeket külön elküldeni.
      Megértését megköszönve,
      a PH Magazin Szerkesztősége

  • Csaba

    Jó ötlet ez a talpszelemen kiemelés. Ennek pontos technikai kivitelezéséről megtudhatunk többet. A talpszelement kiemelő kis gerenda-darabok melletti sötétebb rész az micsudi?
    Köszönöm!

    • ph-magazin.hu

      Először habüveg került a megemelt talpszelemen alá, de néhány megrepedt, így kerültek be erősítésként a fakockák.

  • tothkrisz

    Az ablakok hogyhogy nem konzolosan lettek beépítve?
    Igy is megkaphatja a ház a minősítést?

  • Balogh Sándor

    Még nem épül a házam. Így igazából nincsenek a kivitelezést tekintve tapasztalataim. Roppant kíváncsi vagyok azonban minden új megoldásra a technikai részleteket illetően. Nagy érdeklődéssel igyekszem tájékozódni a témában. Az ilyen cikkek segítenek ebben, bár nyelvezetük helyenként túlságosan szakmai. Több fotó sokat javítana a közérthetőségükön. Amennyiben lehet ez a cél.
    Üdvözlettel. bs

Itt lehet válaszolni a(z) R.Laci hozzászóláshoz Cancel reply

  

  

  

A következő HTML tag-ek használata engedélyezett:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>